2012 Február
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V

 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 
 
 
 

 
-tól 
-ig
 
Egészségügy
Környezetvédelem
Közérdekű
Művészeti - kulturális
Oktatás
Sport
Szabadidő
Szociális - karitatív
Tudomány

Tisztelt Látogató!

Városunk számos fejlődési lehetőséget és problémát rejt magában. Vannak köztük kisebbek-nagyobbak, sürgősek és kevésbé égetőek, fontosak és nem éppen kardinálisak. Feltárásukhoz, megoldásukhoz célszerű rangsorolni őket, hiszen a rendelkezésre álló közpénzeket így lehet a leghatékonyabban felhasználni. E munkában nyújthatnak érdemi segítséget azok a civil szervezetek, akik az élet minden területén aktívak, és sok-sok információhoz jutnak.

Szép számmal vannak jelen Mosonmagyaróváron is, ahol az önkormányzat és az autonóm szerveződések igazán széleskörű együttműködésére megfelelő közvetítőeszköz hiányában ez idáig nem volt mód. Pedig az élhető várost nem kizárólag anyagi források, sokkal inkább jó ötletek révén lehet kialakítani. Ha emberek és szervezetek fognak össze pontosan meghatározott célok érdekében, akkor a kívánt eredmény nem maradhat el.

A kezdet már csak néhány hetet várat magára, mert a mosonmagyaróvári önkormányzat Civil Egyeztetést (CE) támogató online szervező és projektkezelő program üzemeltetését tervezi, mely 2010. január 1-jétől ezen az oldalon áll a helyi szervezetek rendelkezésére.

Mosonmagyaróváron az Önkormányzat kitartóan törekszik arra, hogy valódi párbeszédet folytasson a város lakóival. A város most az információs technológiát hívta segítségül a tényleges társadalmi igények megfogalmazására, képviseletére, a civilek közös munkában való érdekeltté tételére. Ez által válik biztosítottá, hogy a közösségek szintjén felvetődött problémák és feladatok közvetlenül juthassanak el a polgármesteri hivatalba, ahol követhető lesz a kezelésük útja.

Sokan szeretnek rávilágítani problémákra. Mások szívesen elemeznek és vannak, akiknek ötleteik vannak, mi a megoldás. Már a feladat felismerését, megjelölését is értékként kezelhetjük. A megoldáshoz nyújtott ötletek ugyanúgy közelebb visznek a megvalósításhoz. A városban ezen a téren is fontosak a civilek: hozzájárulhatnak a gondok azonosításához, rögzítéséhez, elemzéséhez és végül megoldásához. Több szem többet lát.

A Civil Egyeztető program egyszerű és hatékony módszerek összességét kínálja amivel támogatja a problémák meghatározását és azok kezelését. Általános útmutatást ad a fejlesztésekhez, igénylésekhez. A kezdeményezéstől a zárásig végigkíséri a közös munkát.

A problémák gyakran azért tűnnek megoldhatatlannak, mert vagy túl bonyolultnak látjuk, vagy túlzottan egyszerű választ keresünk rá. Az Önkormányzat részéről felajánljuk, hogy találjuk meg közösen az arany középutat. A CE rendszer használata pofonegyszerű. Beépített hasznos tippeket, javaslatokat és útmutatókat ajánl fel valamennyi lépés megtételéhez. Így meghatározható és egyben dokumentálható több alapvető kérdés és válasz.   

  • Miből áll a probléma?
  • Hogyan legyünk úrrá rajta?
  • Mi a feladat?
  • Hogyan csináljuk?
  • Kik dolgoznak együtt?
  • Hogyan kezeljük a kockázatokat?
  • Melyek a siker jellemzői?

Általában jellemző, hogy ismétlődő eseményeket újból és újból megterveznek és megszerveznek ahelyett, hogy megfelelőképpen tárolnák a szükséges információkat Pedig időt és erőt lehetne megspórolni vagy éppen a megvalósításra fordítani, ha a következő alkalmakkor célzottan visszakereshetnék a korábbi előkészületeket. Milyen jó is volna, ha a szervezés alkalmával csak azzal kellene törődni, hogy a korábbi évek közös tapasztalatait beépítsük az új eseménybe! Így megelőzhetővé válnának kisebb-nagyobb hibák, s nem kellene éjt nappallá téve azon dolgozni, hogy az esemény napján minden stimmeljen. Erre ad megoldást a CE program.

Alkalmazásával a résztvevők akár a nyilvánosan is rögzíthetik aktivitásukat. Ez jó lehetőség arra, hogy népszerűsítsék a céljaikat, új tagokat vonjanak be a munkába, illetve példát mutathatnak más civilek számára. Saját tevékenységük előkészítése során ugyanakkor döntésük szerint figyelemmel lehetnek mások véleményére, javaslataira.
A kezdeményező által segítségül hívott közreműködő civileknek minden esetben van lehetőségük a véleménynyilvánításra. A folyamat állásáról tájékozódhatnak, a kivitelezéshez hozzászólhatnak - mindebből komplett projekt kerekedhet ki az előkészítéstől a megvalósításig, és kiküszöbölhető lesz a bosszantó információhiány.

Ilyen módon alkalmas a rendszer a csoportmunkára. Az ütközéseket elkerülendő a kezdeményezéseket képes a rendszer térképen megjeleníteni, válogatni. A már lezajlott folyamatok dokumentációja sablonként szolgálhat a hasonló ügyön fáradozók számára. Példaként a Flesch Károly Nonprofit Kht. által szervezendő Téli Fesztivált hozhatjuk, melynek minden lépését rögzítik majd, így az egyes programelemek, feladatlisták elérhetővé válnak az együttműködésben résztvevők számára. Az érdeklődő civilek már kevesebb fejtöréssel, adminisztrációval, és nagyobb hatékonysággal vihetik véghez elképzeléseiket.

Az elsőre talán új tűnő rendszerrel való megismerkedést beépített súgó és támogatáson kívül segítik a nagyméretű ikonok, egyszerű és átlátható elrendezés és a hasznos navigáció.

Mindössze ötféle ún. "CE adatlap" alkalmas arra, hogy speciális funkciókkal teljes körűen támogassa a civil közösségi munkát. Az egyik adatlapon közérdekű bejelentéseket lehet a hivatalba eljuttatni. Más CE adatlapok lehetőséget kínálnak a rendezvénynaptárban megjeleníthető esemény teljes megszervezésére, a civilek és a lakosság tájékoztatásra és együttműködés felajánlására. Végül a kezdeményezés CE adatlapja problémák, fejlesztések és igénylések kezelésére szolgál.

Az önkormányzat új kezdeményezésének célja az, hogy a helyi közösség önszervező képességét tapasztalva bevonja a város lakóit a közösségi ügyekben való részvételre. Az egyes feladatok egyeztetésével és dokumentálásával esélyt teremtsen az élő együttműködés megvalósítására, s mindezen felül a közreműködő szervezeteknek felületet kínáljon saját honlap létrehozására. Mindez jól szolgálhatja egymás megismerését, szándékának megértését. Hozzájárul a város egységes arculatának kialakításához, a konfliktuskezelés és a problémamegoldás új kultúrájának megalapozásához.   

Vissza a kezdőoldalra